Bejelentkezés

Kenyérben sült sonka

Értékelés:
Kedvelték:
Kedvelték
1

Hozzávalók

  • 1 dl tej, 1 evőkanál olaj, só, 2 kk cukor, 2 dl víz, 2 dkg élesztő, 50 dkg liszt, a kenyér tésztájához:, 1 kg kötözött sonka, egész fekete bors, babérlevél, 1 db vöröshagyma, 50 dkg liszt
Kenyérben sült sonka
Kenyérben sült sonka

Elkészítés

A sonkát felrakjuk főni előző nap a hagymával, babérlevéllel és feketeborssal. Ha megfőtt, a saját főzőlevében hagyjuk kihűlni.



Másnap kivesszük a levéből, leszedjük a hálót róla, é alaposan leszáiíuk róa a nedvet papítörlő segítségével.



A kenyérhez felfuttatjuk az élesztőt a 2 kávéskanál cukorral elkevert tejben. Hozzáadjuk a többi alapanyagot, és alaposan kidagasztjuk a tésztát. Langyos helyen duplájára kelesztjük.



Lisztezett deszkán akkorára nyújtjuk, hogy a sonka kényelmesen elférjen benne, beletesszü, majd feltekerjük, és a végeit lenyomkodjuk.

Lekenjük a tetejét tojássárgával, megszurkáljuk pár helyen a tetejét. Hagyjuk újra kelni, amíg másfélszeresére megnő, majd előmelegített sütőben 200 fokon 10 percig, majd 180 fokon még további 10 percig sütjük (tűpróba).



Hagyjuk kihűlni, majd szép vékony szeleteket vágunk belőle.

További hasonló receptek

Húsvéti sonka
Hagyományos húsvéti sonka: Sonkapác 10 liter vizet felfőzünk, az alábbi fűszereket beleszórjuk és még legalább jó fél órát főzzük. 80 dkg só, ( az eredeti receptben 10 dkg salétromsó is szerepel, de én kihagyom, mivel a só is tartósít, aki gondolja helyettesítheti borkőporral) 5 fej fokhagyma 1 csomag koriander mag 1/2 marék egész fekete bors 10 szem szegfűszeg 10 szem szegfűbors 10 db babérlevél Ezeket fedő alatt jól megfőzni, legalább fél órán keresztül. Főzés után kitenni hidegre, kihűtjük, a fokhagymát kiszedni belöle, a többi fűszert bennehagyni. Amikor teljesen kihűlt a 10 kilós sonkát csont nélkül beletenni és 30 napon keresztül mindennap megforgatni, majd spárgával betekerni, megfüstölni és szellős helyen tartani. Főzés előtt meleg vízbe kell áztatni este, majd reggel tiszta hideg vízbe feltesszük főzni. A főzővízben hagyjuk kihűlni. Amikor kihűlt a spárgát levágjuk róla, hidegre tesszük és szeletelhetjük.
Húsvéti sonkaleves
A füstölt húst előző nap hideg vízben áztatjuk. Az áztatólevet leöntjük róla, és 2 liternyi friss vízben feltesszük főni. Ha felforrt, kis lángon addig főzzük, míg annyira megpuhul, hogy a villa hegye könnyen beleszalad. A húst rostjaira merőlegesen nagyon apró kockákra vágjuk. Míg a sonka fő, az összes zöldségfélét megtisztítjuk, vékonyka hasábokra vagdaljuk, majd beletesszük a sonkalébe a finomra vágott vöröshagymával együtt. Ha a zöldség megfőtt, a vagdalt sonkakockákat visszatesszük a lébe. A lisztet és a tejfölt simára keverjük, a forrásban lévő levest behabarjuk, felforraljuk, majd hozzáadjuk a vörösbort. A levesestálba mert, forró levest elkeverjük a tejszínnel és a tormával. Különlegesen finom és kiadós leves.
Fűszeres répatorta mascarpone krémmel
Keverjük össze a lisztet a cukorral, a sütőporral, a szódabikarbónával, a fahéjjal és a gyömbérrel, forgassuk jól össze a reszelt répával és a dióval/mogyoróval. Keverjük el alaposan a tojásokat az olajjal, majd keverjük hozzá a szárazanyagokhoz. A masszát öntsük sütőpapírral bélelt tortaformába és a tésztát előmelegített sütőben, közepes hőfokon süssük készre. Tűpróbával ellenőrizhetjük. Közben keverjük el alaposan a mascarponét a cukorral és a gyümölcslével, reszelt héjjal, majd hűtsük be. A kihűlt tortát vágjuk ketté, kenjük meg a krém felével, a másik felével pedig a tetejét. Tipp Díszíthetjük hajszálvékonyra szelt narancs- vagy citromkarikákkal, durvára vágott, pirított dióval vagy mogyoróval, csokoládéforgáccsal. Ha nincs kedvünk pepecselni, elegendő a krémet vastagabban, csak a tészta tetején elosztani. Krémesebb tortához használjunk több mascarponét, vagy ha frissen fogyasztjuk el, adjunk a sajtkrémhez keményre vert tejszínhabot - de ez esetben a cukor, a narancs/citromlé és reszelt héj mennyiségét is növeljük. //világkonyha.hu
Görög körözött fetával
A tojást megfőzzük, a feta sajtot villával összetörjük. Miután a tojás megfőtt, apró kockákra vágjuk, azután hozzákeverjük a görög joghurtot és a snidlinget, és a feta sajtot. A végén hozzá keverjük a borsot. Jó étvágyat kívánunk! Kali Orexi!

Hozzászólások

Itt hagyhat üzenetet a recept beküldőjének vagy véleményezheti a receptjét. A hozzászólások adminisztrátori jóváhagyás után kerülnek csak ki!

Hozzászólás elküldéséhez be kell jelentkezned!

Restaurant Video Guide

< >

Van egy jó recepted?

Legfrissebb receptek

< >

SZÉP kártya elfogadóhelyek

< >

Kövess minket a Facebookon is !!!

Hírlevél

Hírek,érdekességek,receptek,programok,első kézből!

Név
E-mail
Feliratkozás

hírdetés

Koktélok

< >

hírdetés

Hirdetés